Bencés Diákszövetség
header13.png
Bencés krónika:
1959 február 22. Született Nagytályán Hortobágyi Cirill OSB

Magyar történelem:
1712 február 22. Született Bod Péter református teológus, író.
Közelgő események
Nincs esemény
bences1sz
pannonhalma.jpg

Látogatók
free counters
Bencés sikerek a Bibó-pályázaton Nyomtatás E-mail
Írta: Deli Gergely   
2011. december 10.
 

 

bib.jpgÖrömmel tájékoztatjuk diáktársainkat, hogy a 2011 tavaszán meghirdetett "Mit üzen Bibó István a mának?" országos esszépályázaton két pannonhalmi bencés diák is komoly sikereket ért el. Póda Apor és Kubinyi Márton az első illetve a második díjat szerezte meg.

 

Az esszépályázat célja volt, hogy közelebb hozzák Bibó István munkásságát a fiatalabb korosztályhoz, gondolkodásra sarkalljanak vele kapcsolatban. Ennek érdekében az esszépályázat kiírását közvetlenül több mint 200 középiskolába és körülbelül 60 egyetemi karra (illetve tanszékre) juttatták el országszerte (a pályázat középiskolások, valamint egyetemisták és főiskolások kategóriájában került kiírásra). A díjazottak könyv-, és pénzjutalmat vehettek át az ELTE ÁJK-n november 25-26-i nagyszabású Bibó-konferencián megrendezett eredményhirdetésen.

 

A középiskolások kategóriájának első 2 helyezettje:

1. Póda Apor, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium 12. A osztályos tanulója

2. Kubinyi Márton, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium 12. B osztályos tanulója


Users' Comments (0)

Még nincs hozzászólás

Hozzászólás



mXcomment 1.0.9 © 2007-2012 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
Következő >
Jogi nyilatkozat | Alapszabály | Archívum | Társszervezetek és linkek | Impresszum | RSS

IP