Goebbels, a nemzetiszocialista propagandaminiszter 1937-ben kampányt szervezett a katolikus egyház lejáratására. Ez volt a nácik válasza XI. Piusz „Mit brennender Sorge” kezdetű enciklikájára, amint az a német katonai kémelhárítás főnöke, Wilhelm Canaris által XII. Piuszhoz eljuttatott dokumentumokból kiderül.

„Nap mint nap újabb és újabb szexuális bűncselekmények kerülnek elő, amelyeket sok katolikus pap követett el. Sajnos nemcsak egyedi esetekről van szó, hanem egy olyan ijesztő méretű kollektív morális válságról, amilyet az emberiség a történelme során még nem tapasztalt. Sok pap és szerzetes már beismerte tetteit. Esetek ezrei kerültek a bíróságok elé, de ez bizonyára csak töredéke a teljes valóságnak, mivel sok elkövetőt elrejt és védelmez a hierarchia.”

Ez a New York Times vezércikke lenne 2010-ből? Nem. A szöveg Joseph Goebbels (1897–1945), a Harmadik Birodalom propagandaminisztere 1937. május 28-i beszédéből származik. Ez a nemzetközileg is ismertté vált beszéd annak a kampánynak csúcspontját jelentette, amelyet a nemzetiszocialista rezsim a katolikus egyház lejáratására szervezett, mondván, hogy az egyház sok pedofil papnak ad helyet és menedéket.

1937-ben 276 szerzetest és és 49 egyházmegyés papot tartóztattak le. A letartóztatások valamennyi német egyházmegyét érintették, hogy olyan hosszú ideig szerepeljenek botrányok az újságok címlapjain, amíg csak lehet.

XI. Piusz (1857–1939) 1937. március 10-én Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájával elítélte a náci ideológiát. Ugyanezen hónap végén a Goebbels vezette náci propagandaminisztérium kampányt indított a katolikus papoknak tulajdonított szexuális visszaélések témájában. A történészek előtt ismeretes, hogyan tervezték meg és vitték végig a kampányt. Mindez egy kémregénybe illő történetnek köszönhető.

1937-ben Wilhelm Canaris tengernagy volt a német katonai kémelhárítás főnöke. Egyre náciellenesebbé vált, míg végül ő szervezte meg a Hitler elleni 1944-es sikertelen merényletet, amiért 1945-ben felakasztották. Canaris helytelenítette Goebbels egyházellenes intrikáit, és egy Josef Müller (1878–1979) nevű katolikus ügyvéd révén számos, e témáról szóló szupertitkos iratot juttatott el Rómába. Müller több alkalommal vitt titkos dokumentumokat Rómába XII. Piuszhoz (1876–1958), aki ezeket jezsuitákra bízta, hogy tanulmányozzák őket. (Müllert végül letartóztatták és a dachaui koncentrációs táborba került. Ezt túlélve a háború után bajor igazságügyi miniszter lett.)

A vatikáni államtitkár Walter Mariaux (1894–1963) német jezsuitát bízta meg a dokumentumok vizsgálatával. Mariaux-t, a „Pauluskreis” nevű német náciellenes szervezet alapítóját később biztonsági okból Braziliába és Argentínába küldték misszionáriusként. Ott egy Mária-kongregáció vezetőjeként nagy hatással volt egy egész katolikus generációra, többek között a neves brazil filozófus Plinio Correa de Oliveirára (1908–1995), aki Mariaux São Paulo-i csoportjának volt tagja. Mariaux 1940-ben két kötetben publikálta a katolikusok nácik általi üldöztetésének dokumentumait (Londonban angolul és Argentínában spanyolul, „Testis Fidelis” álnéven). Az összesen több mint 700 oldalnyi dokumentum és kommentár világszerte nagy visszhangot keltett.

A „morális pánik” kifejezést a szociológusok az 1970-es évek óta használják. Azt a jelenséget írják le vele, amikor mesterséges úton hoznak létre társadalmi méretű felháborodást azáltal, hogy valós tényeket felnagyítanak, valós esetszámokat eltúloznak a „statisztikai folklór” és olyan „felfedezések” révén, ahol régi ismert eseteket újként mutatnak be. Valós esetek vannak, de szisztematikus „felturbózás” zajlik, hogy úgy tűnjön, mintha sokkal több eset lenne, mint amennyi a valóságban előfordult. Anélkül, hogy ismerhette volna a mai szociológia eredményeit, 1937-ben Goebbels olyan választ adott a Mit brennender Sorge enciklikára, amely szociológiai típusesete annak, hogyan kell morális pánikot kelteni.

Mint általában a morális pánik esetében, a tények nem teljesen légből kapottak. Már az enciklika megjelenése előtt jelentettek Németországból néhány kiskorúakkal szembeni visszaélést. Maga Mariaux is vétkesnek tartott egy szerzetest Bad Reichenhallból, csakúgy mint egy világi tanárt, egy kertészt és egy pedellust. El is ítélték őket már 1936-ban. A bajor oktatási minisztérium ezután teljesen aránytalan intézkedésként négy szerzetesrendet kitiltott az oktatásból. A rendelkezés megfelelt a kormány céljainak, amely a katolikus iskolák létalapjait kívánta felszámolni. Mariaux még egy esetben hagyta nyitva a bűnösség lehetőségét. Ebben az esetben, amely a rajnavidéki Waldbreitbachban történt, ferencesek voltak érintettek. Későbbi történészek azonban nem tartják kizártnak, hogy itt is a nácik hamis vádjairól volt szó.

Ez az elenyésző számú, de valós ügy kemény reakciót váltott ki a német püspökökből. 1936. június 2-án Münster püspöke, Clemens August von Galen (1878–1946) – aki a náciellenes katolikus ellenállás egyik vezetője volt, és akit XVI. Benedek 2005-ben boldoggá avatott – valamennyi vasárnapi szentmisén felolvastatott egy nyilatkozatot, amelyben kifejezte „fájdalmát és sajnálkozását” ezen „utálatra méltó bűnök” felett, amelyek „szent egyházunkat szégyenbe borítják”. 1936. augusztus 20-án, a Waldbreitbachban történtek után a német püspökök közös pásztorlevelet adtak ki, amelyben „súlyosan elítélték” a felelősöket, és hangsúlyozták, hogy az egyház együttműködik az állami bíróságokkal.

1936 végén úgy tűnt, hogy a német püspökök megoldották a problémát azokkal a szigorú intézkedésekkel, amelyeket e néhány (részben egyébkén nem egyértelmű) eset után hoztak. A püspökök azért finoman utaltak rá, hogy az állami iskolákban, sőt magában a rezsim ifjúsági szervezetében, a Hitlerjugendben is sokkal magasabb volt azon szexuális visszaélések száma, amelyek elmarasztaló bírói ítélethez vezettek, mint amennyit a katolikus papság körében találtak.

XI. Piusz nácizmust elítélő enciklikája vezetett az 1937-es nagy kampányhoz. Mariaux bebizonyította ezt könyvében, ahol ismerteti azokat a nagyon részletes utasításokat, amelyeket Goebbels alig néhány nappal az enciklika megjelenése után adott a Gestapo, a Harmadik Birodalom politikai rendőrsége és főleg az újságírók számára. Ebben felszólította őket, hogy újra foglalkozzanak az 1936-os esetekkel és más még régebbi ügyekkel, valamint hogy folyamatosan tartsák a felszínen ezeket az ügyeket a közvélemény előtt. Goebbels a Gestapónak parancsba adta, hogy találjanak tanúkat, akik hajlandók papok ellen feljelentést tenni, továbbá, hogy ezeket azonnali letartóztatással kell fenyegetni, ha nem működnének együtt, még akkor is, ha csak gyerekek.

A német közmondás, hogy „egy bíró van Berlinben”, azt jelenti, hogy az ember hisz a bíróságok aktuális kormányoktól való függetlenségében, s ez bizonyos határok között még igaz volt akkor. Az enciklika után letartóztatott 325 pap és szerzetes közül csak 21-et ítéltek el. Csaknem bizonyos, hogy közöttük is volt néhány ártatlanul elítélt. Szinte valamennyit koncentrációs táborba küldték, ahol sokuk meg is halt.

Azok az erőfeszítések azonban, amelyekkel a katolikus egyházat a nemzetközi közvélemény előtt le akarták járatni erkölcstelenség és a papok által elkövetett pedofília vádjaival, mégsem nem jártak sikerrel. Canaris és barátai bátorságának, valamint a jezsuita detektív, Mariaux kitartásának köszönhetően az igazság már a háború évei alatt kiderült. Goebbels rosszindulatú akciója ugyanis még nagyobb felháborodást okozott és a bombának szánt pedofil papok ügye valódjában a náci propagandisták kezében robbant fel.

Megjelent a L’Avvenire, az Olasz Püspöki Konferencia lapja 2010. április 16-i számában. A szerző vallásszociológus, jogász, író és újságíró. 40 könyvet és több száz cikket publikált. Többek között a szekták tagtoborzási módszereit, valamint az ezoterikus irodalmat kutatja. Intézetének honlapja: www.cesnur.org

A szerző témába vágó másik érdekes cikke:
Pedophile Priests. The Social Construction of a Moral Panic, by Massimo Introvigne
www.cesnur.org/2010/mi_preti_pedofili_en.html

A fenti cikk olasz eredetije:
www.cesnur.org/2010/mi-goebbels.html

A cikk angol fordítása:
www.cesnur.org/2010/mi-goebbels_en.html

Magyar Kurír

A Pápai Ház szónoka csak egy zsidó ismerőse levelét ismertette
2010. április 6. 9:54

Egy zsidó személyiség szolidaritást tanúsít a pedofil botrányok miatt már-már kollektív bűnösnek kikiáltott katolikus egyházzal. Ezt ismertette nagypénteki szentbeszédében a Pápai Ház szónoka, és emiatt tört ki a botrány. Pedig Raniero Cantalamessa csak egy zsidó ismerőse levelét ismertette.

A nagypénteki pápai szertartás során hagyományosan nem a Szentatya tart homíliát, hanem a Pápai Ház szónoka, egy kapucinus szerzetes. Raniero Cantalamessa atya már harminc éve tölti be ezt a tisztséget mindenki megelégedésére. Különösen jó kapcsolatot ápol a zsidósággal is.

A beszéd utolsó részében a Pápai Ház szónoka kitért arra a körülményre, hogy az idén a katolikus és a zsidó húsvét egy hétre esik, s ezért külön jókívánságát kívánta kifejezni a zsidóságnak az egész egyház színe előtt és nevében. Tekintettel arra, hogy az utóbbi hetekben sajnos a közbeszéd középpontjában a pedofil botrányok ürügyén az egyház ellen indított támadássorozat állt, Cantalamessa atya jónak látta felolvasni annak a levélnek egy részletét, amelyet egy zsidó barátjától kapott, s amelyben az illető felháborodásának ad hangot a pápa és az egyház elleni támadások kapcsán. Mert azok módszere őt, zsidó embert, az antiszemitizmus szégyenletes vonatkozásaira emlékezteti.

Íme Raniero Cantalamessa atya prédikációjának vonatkozó része magyarul (a Vatikáni Figyelő fordítása):

„Egy ritka egybeesés folytán az idén a mi húsvétunk ugyanarra a hétre esik, mint a zsidó húsvét, ami a miénknek őse és kialakulásának kerete. Ez arra ösztönöz, hogy gondoljunk zsidó testvéreinkre is. Ők tapasztalatból tudják mit jelent kollektív erőszak áldozatává válni, és ezért is mindig készek felismerni kiújulásának jeleit. A napokban levelet kaptam egy zsidó barátomtól, és engedelmével most megosztom egy részletét. Azt írja:

«Undorodva figyelem a körkörös támadást, amit az egész világ indított az egyház, a pápa és minden hívő ellen. Az általánosító előítéletek alkalmazása, a személyes felelősség és vétek átalakítása kollektívvá engem az antiszemitizmus legszégyenletesebb formáira emlékeztet. Szeretném ezért, a párbeszéd mellett elkötelezett zsidóként szolidaritásomat kifejezni személyesen önnek, a pápának és az egész egyháznak, mindazok nevében is (és sokan vannak), akik a zsidóságon belül osztják ezen testvéri érzéseket. A mi húsvétunk és az önöké között vannak kétségtelen különbségek, de mindkettő a messiási reménységből él, amely a közös Atya szeretetében majd bizonyosan egyesít bennünket. Boldog húsvétot kívánok tehát önnek és minden katolikusnak.»

És mi, katolikusok is boldog húsvétot kívánunk zsidó testvéreinknek.”

A beszéd ezen vonatkozása némi felháborodást keltett egyes zsidó körökben, mondván, hogy nem lehet a papi pedofilbotrányok miatti helyzetet az antiszemitizmushoz hasonlítani. A párhuzamot európai és amerikai zsidó szervezetek megdöbbenéssel fogadták, és bírálták a pedofil papok áldozatainak szervezetei is. Mint az a szövegből kiderül, erről természetesen szó sem volt. A szentszéki szóvivő közleményben is megerősítette, hogy a Szentszék egyáltalán nem akar párhuzamot vonni a kettő között.

Egy olaszországi zsidó személyiség volt az, aki levelében az antiszemitizmusra emlékeztetőnek ítélte azt a módot, ahogyan egyének vétkei ürügyén az egész egyházat és személyesen a pápát támadják. Tehát nem a Katolikus Egyház állította ezt.

A párbeszédre kész zsidóság egyik képviselője nyilvánította ki szolidaritását az egyház iránt, a Pápai Ház szónoka pedig ezen szolidaritást akarta nyilvánosan elismerni azzal, hogy a levelet ismertette nagypénteken. Mindez a szentbeszéd szövegének figyelmes elolvasása után egyértelműen kiderül.

Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír