A Bácskai Területi Szervezet találkozója Kalocsán
Írta: Dr. Körmendy Szabolcs   
2010. május 16.
 

ksznt2Mint már a BDSZ naptár is jelezte, a Bácskai Szervezet április 17-én tartotta kalocsai találkozóját. Ahogyan az előző összejövetelekre, most is feleségestül érkeztek a diáktársak, hogy a főszékesegyház előtti téren találkozzanak. Csaknem negyvenen jöttünk össze, hogy fogadjuk a Csíksomlyóba tartó Szárnyas Keresztet, mely Szekszárdról érkezett városunkba. A köszöntő beszédet Kormos Miklós dusnoki plébános diáktársunk mondta, majd Vancsura László szavalt. A kis ünnepséget a Himnusz és a Boldogasszony Anyánk népénekkel foglaltuk keretbe. Ezt követően elkísértük a Keresztet a Szent József templomba, ahol Jeney Gábor templomigazgatónak adtuk át.

 

 

 

 

a_csapat_msik_fele
 
a_kereszt
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az idei találkozó kulturális programjának részét képezte az Érseki Kincstár megtekintése, ahol Dr. Lakatos Andor piarista öregdiák, a Főegyházmegyei Gyűjtemények vezetője kalauzolt az egyházmegye történetét bemutató állandó kiállításon.A szentmisét Dr. Bábel Balázs érsek úr mondta, Fülöp Ernő esperes-plébános koncelebrált. Homiliájában érsek úr kiemelte, hogy az egyházi iskolák lehetőséget adnak a személyes hit megélésére, megszerzésére, megerősítésére, de vannak olyanok is, akik számára az Istennel való találkozás lehetősége csak később adatik meg. A szentmise után Leányfalusi Vilmos orgonaművész játékában gyönyörködhettünk. Ezt követően megtekintettük az Érseki Kincstár időszakos kiállítását, mely a kalocsai jezsuiták, valamint a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenységének évtizedeit mutatta be. Itt ismét Lakatos Andor vezetésére hagyatkoztunk.
 
a_killts_megtekintse
vacsora_2
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az est hátralévő részét a kulináris élvezetek határozták meg. A vacsorát a kalocsai iskolanővérek Nagyasszonyunk Katolikus Intézményének kollégiumában tálalták.  Birs- és szilvapálinka után jóféle marhalábszár pörköltet fogyaszthattunk, melyre hajósi és nemesnádudvari bort kortyoltunk. Saját készítésű süteményekkel fejeztük be az étkezést, majd csaknem éjfélig tartó beszélgetéssel, borozással zártuk a napot. Köszönet a szervezőknek hogy ismét egy jó hangulatú, családias légkörű rendezvénnyel leptek meg minket, mely bőven nyújtott lehetőséget kulturális gyarapodásra, és kapcsolataink ápolására, mélyítésére.


Users' Comments (0)

Még nincs hozzászólás

Hozzászólás



mXcomment 1.0.9 © 2007-2010 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved