|
A magyar nemzet-áldozat is pénteken történt... hittel valljuk a feltámadást |
azon a pénteken...
 "Tíz órakor növénytan óra kezdődött, és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a
katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést,
mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig...
és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt,
odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában
még ez a név állt:
"A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe",
és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk,
és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi
még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot,
amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó
harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:
Consummatum est.
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota
utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és
elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.
Nagymagyarország keresztre feszítésének napja volt Trianonban
1920. június 4., péntek..."
"Egy nép történelme erkölcsi vagyon, amit
minden hű fia gyarapítani törekszik."
dr.Padányi Viktor
Sir.fia 4,28.: Halálod napjáig küzdj az igazságért, maga Isten, az
Úr harcol akkor érted.
|