Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Jn 14,21-26
Elmélkedés
Jézus földi tevékenységének egyik fontos eleme a tanítás. Útja során betér a zsinagógákba tanítani, de az ünnepek alkalmával a jeruzsálemi templomban is ezt teszi. Tanító beszédet intéz a néphez a hegyen vagy máskor a tóról egy bárkából. Beszédmódja sok elemében megegyezik korának tanítói módszerével, mégis több szempontból különbözik attól. A legfőbb különbség talán az lehet, hogy míg a hivatalos tanítók saját véleményüket mondták a törvénnyel és a parancsokkal kapcsolatban, addig Jézus azt hirdeti, amit a mennyei Atya rábízott. Az Atyától kapott igazságot mondja el az embereknek.
Ennek fényében sajátos értelmet nyer a mai evangélium kijelentése: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat” (Jn 14,21) – mondja Jézus. Aki Jézust szereti, az a mennyei Atyát is szereti, hiszen az ő tanítását tartja meg.
A szeretet nem csupán egy emberi érzés, hanem cselekedetekben megvalósuló jóság. Isten emberek iránti szeretete sem csupán egy érzés, hanem Krisztusban testet öltő valóság. A megtestesülés Isten szeretetének a cselekedete. Jézus pedig azzal bizonyította szeretetét az Atya iránt és irántunk, hogy véghezvitte a megváltást szenvedése és halála által. Az igazi szeretet azt jelenti, hogy mindent oda kell adni fenntartás nélkül. Ezt teszi Jézus, amikor odaadja az életét.
E végtelen szeretet indít engem arra, hogy szeressem Istent.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással! Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!
Horváth István Sándor (Ph 88)