Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6
Elmélkedés
A mai evangéliumi rész meglepően emberi helyzetet mutat be: Jézus hazatér Názáretbe, de nem ünnep és ujjongó nép várja, hanem bizalmatlanság, irigység és elutasítás. Azok, akik talán a legjobban ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel, nem tudnak túllépni a megszokott képen: „hiszen ez csak az ács, Mária fia!” Ők már eldöntötték, hogy mit gondolnak róla és nem akarnak változtatni ezen a képen.
A történet figyelmeztet minket: milyen gyakran ítélünk a felszín, a múlt, a megszokás alapján. Hányszor zárjuk ki Isten cselekvését az életünkből, mert nem úgy történik valami, mint ahogy elképzeltük. „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában” – mondja Jézus, s szavai fájdalmasan igazak ma is. A hit hiánya nem Isten erejét korlátozza, hanem a mi befogadó készségünket.
Ugyanakkor ez a részlet vigaszt is hordoz: még akkor sem fordult el Jézus, amikor elutasították. „Néhány beteget meggyógyított” még a keményszívűség közepette is, mert Isten kegyelme mindig utat keres.
Legyen bátorságunk és bizalmunk újra és újra megnyitni a szívünket Jézus előtt! Lehet, hogy egy ismerős emberben vagy egy megszokott élethelyzetben érkezik. Ne zárjuk ki a csoda lehetőségét csupán azért, mert túl hétköznapinak tűnik.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Te hazatértél azok közé, akik ismertek, de mégsem ismertek fel. Bocsásd meg, amikor én is előítélettel vagy közönnyel fogadlak, amikor túlságosan biztos vagyok a magam igazában, vagy nem engedem, hogy meglepj, megszólíts, megérints! Adj nyitott szívet, amely kész felismerni téged a hétköznapokban, az ismerős személyekben! Ne engedd, hogy hitetlenségem kizárja a te kegyelmedet! Taníts hinni akkor is, ha minden megszokottnak tűnik, és várni rád akkor is, amikor mások már nem várják érkezésedet! Jöjj, Uram, szüntesd meg bizalmatlanságomat és taníts újra hinni a te szeretetedben!
Horváth István Sándor (Ph 88)
