Dr. Lövey György diáktársunk 85 éves korában a napokban elhunyt. Aki nem ismerné: ő volt Lövey Félix atya (Fater) testvére. Gyuri bácsi igen aktív bencés diák volt, orvosként az utolsó pillanatig dolgozott, sokat írt a levelezőlistára is.
Temetése Tihanyban lesz június 6-án délután 17.15-kor (előtte gyászmise), de előző nap, 5-én Budapesten is lesz gyászmise.
Szikora József visszemlékezése:
Lövey György halálára
Pestújhely legrosszabb gyerekei voltunk. Kizárólag a kapu tetején közlekedtünk, engem nyolcszor kellett apámnak összevarrnia – így emlékezett dr. Lövey György három testvérére és gyerekkorára, a pestújhelyi polgári családra egy húsz évvel ezelőtti interjúban. Elkötelezettség, egyházhűség mellett az orvosi hivatást is örökölte édesapjától. Ha volna statisztika egyházi személyeket gyógyító orvosokról, ő bizonyára vezetné a listát. A Széher úti Szent Ferenc kórház sebész főorvosaként nem kevesebb, mint négyszáz papot és szerzetest operált, az elmúlt húsz évben pedig számos egyházi intézmény üzemorvosaként folytatta szolgálatát.
Lövey doktor rengeteg emberrel került kapcsolatba orvosi és közéleti pályafutása során. Örökölt barátokat a szüleitől, példaképeivé váltak bencés tanárai, akik a pesti bencés gimnáziumban nevelték. Barátai lettek a páciensei, és mindig odaadóan gyógyította a barátait. A pestújhelyi szülői ház, a bencés gimnázium öröksége mellett életének, orvosi és közéleti hivatásának legfőbb támasza a felesége volt. Aki maga is orvos és három orvos gyermekük édesanyja.
Lövey György vallotta, hogy a helyes orvoslás nemcsak a betegséggel, de a beteg személyével, lelkével is törődik. Családja, barátai, kollégái és paciensei egyaránt egy lelkes, derűs, minden helyzetben hitvalló katolikus embert ismerhettek Lövey György személyében.
Szikora József