Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Emléktábla avatás Marton József atya tiszteletére

június 26 @ 10:30 - 12:30

József atya 1939-ben született Sopronban. 1957-ben lépett a bencés rendbe, 1962-ben tett ünnepélyes fogadalmat, és 1962. augusztus 15-én szentelték pappá.

Az ELTE TTK-n biológia-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Az osztályunkat 1968-tól az érettségiig tanította.

1984-től a pannonhalmi plébánia lelkésze, majd 1994-től plébános ugyanott és a filiákban: Nyalkán, Tápon, Tépszentmiklóson és Győrasszonyfán. Mint plébános, 1996-ban ő fogadta a Pannonhalmára látogató II. János Pál pápát.

Hosszú évtizedekig járt szinte naponta a győri kórházba, ellátta a betegeket és a haldoklókat. Ő volt ott osztályfőnökünk, Flóris atya halálos ágyánál is. Karitatív tevékenységét Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2013-ban a BATTHYÁNY-STRATTMAMM LÁSZLÓ DÍJ adományozásával ismerte el.

80. születésnapja alkalmából 2019. február 15-én Ferenc pápa apostoli áldását küldte József atyának. 2020. január 1-én a győri kórházból lépett a mennyei hazába. Az emlékére állított tábla a nevéhez kapcsolódó keresztút mellett, a pannonhalmi plébánia bástyafalán emlékeztet rá. A tábla felavatása 2021. június 26-án, szombaton délelőtt 10:30 órakor lesz, az ünnepségre tisztelettel meghívjuk.

Ünnepi megemlékezést mond:

Vas Gábor, Pannonhalma polgármestere

Juhász-Laczik Albin OSB és

volt tanítványa: Vincze Imre

Az ünnepség után 11:00 órakor szentmise József atya emlékére a plébániatemplomban.

Részletek

Dátum:
június 26
Időpont:
10:30 - 12:30

Szervező

Pannonhalma
View Szervező Website

Helyszín

Pannonhalma
Pannonhalma, Győr-Moson-Sopron 9090 Hungary + Google Térkép
View Helyszín Website