Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Faggyas Edvin OSB emléktábla szentelés

2020-09-04 @ 14:00 - 15:30

Szentmise és Faggyas Edvin OSB emléktábla szentelés az alsóbélatelepi Szent Anna kápolnában, főcelebráns: Márfi Gyula (Ph/62), nyugalmazott veszprémi érsek. Az emléktábla Nagy György (Ph/70) diáktársunk nagylelkű adományaként készült, amelyet ezúton is nagyon köszönünk.

FAGGYAS EDVIN István (1919-1970) Budapesten született, 1937-ben lépett a bencés rendbe. Tanulmányait a Szent Gellért Tanárképző Főiskolán Pannonhalmán és Budapesten végezte 1944-ben (biológia-földrajz szakos tanárként). Egyetemi tanulmányit befejezve Pannonhalmára kerül, ahol tanárként, nevelőként (prefektusként) és igazgatóhelyettesként dolgozott Alsóbélatelepen bekövetkezett hirtelen haláláig. Alapos felkészültséggel, széles műveltséggel, korszerű eszközökkel tanította szaktárgyait éppúgy mint a kémiát, művészettörténetet, pszichológiát és logikát. Szakkörben a filozófia elemeivel is megismertette az érdeklődőket. Nevelői egyénisége sokak számára egész életre szóló indítást adott. Belső gazdagságáról halála után naplójából szerezhettünk tudomást.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Részletek

Dátum:
2020-09-04
Időpont:
14:00 - 15:30

Szervező

Bencés Diákszövetség
E-mail:
akta@bdsz.hu
View Szervező Website

Helyszín

Szent Anna kápolna
Szent István tér 16.
Fonyód, Somogy megye 8640 Hungary
+ Google Térkép