Mai evangélium – 2022. november 13. – Évközi 33. vasárnap (Lk 21,5-19)
Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték...
Mai evangélium – 2022. november 12. – Szombat (Lk 18,1-8)
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és...
Mai evangélium – 2022. november 11. – Péntek (Lk 17,26-37)
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit....
Mai evangélium – 2022. november 10. – Csütörtök (Lk 17,20-25)
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok,...
Mai evangélium – 2022. november 9. – Szerda, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy...
Mai evangélium – 2022. november 7. – Hétfő (Lk 17,1-6)
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül....
Mai evangélium – 2022. november 6. – Évközi 32. vasárnap (Lk 20,27. 34-38)
Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez....
Mai evangélium – 2022. november 5. – Szombat, Szent Imre herceg (Lk 12,35-40)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a...
Mai evangélium – 2022. november 4. – Péntek (Lk 16,1-8)
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm....
