Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lk 14,15-24
Elmélkedés
Jézus továbbra is a lakodalom témájánál marad. A mai példabeszéd szerint sokan kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen részt venniük az ünnepségen. Egyesek egészen nevetséges dolgokat találnak ki, hogy távolmaradásukat igazolják. Valójában azonban nincs mentségük, hiszen a legnagyobb jóból zárják ki magukat. A vendéglátó végül a méltatlannak bizonyuló személyek helyett a társadalom kitaszítottait, a szegényeket és a betegeket hívja meg. E példabeszéd az üdvösségre vonatkozik. Isten mindannyiunkat meghív az ő örök országába. Felelőtlenség volna részünkről visszautasítani ezt a szeretetteljes hívást, hiszen tudjuk, hogy mit veszíthetünk: az örök üdvösségünket tennénk kockára. A földi javakért felcserélni az örökké tartó tökéletes boldogságot olyan rossz döntés volna, amelyet talán sosem tudnánk megváltoztatni. Szabad akarattal dönthetünk örök sorsunkról.
Napjainkban sokan vannak, akik visszautasítják Isten meghívását az üdvösségre. Talán mert nem ismerik fel a nagyszerű lehetőséget. Vagy nem ismerik a meghívó személyét és szándékait. Esetleg nem tudják, hogy milyen alkalomra szól a meghívás. Vagy nem érzik, hogy most nem lehet büntetlenül és következmények nélkül kifogásokat keresni.
Boldog vagyok, ha felismerem a meghívásban rejlő lehetőséget, elfogadom a hívást és helyet kapok Isten örök országában.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
