Hortobágyi T. Cirill főapát ünnepi beszéde
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Nagy szeretettel köszöntöm kedves mindannyiukat, vendégeinket, az iskola tanulóit, pedagógusait és minden munkatársát! Megkülönböztetett tisztelettel, Schanda Tamás miniszterhelyettes urat, Ördög Dórát és Söröli Ilonát az Iparkamara képviseletében, Nógrádi László elnök és Hornyák Levente főtitkár urakat a BDSZ képviseletében, Hardi Titusz főigazgató atyát, és Rokolya Csaba igazgató urat.
Egy jelentős fejlesztés átadásra jöttünk össze, ebben a Főapátság fenntartásában működő, százötven éves jubileumát ünneplő intézményünkben. Mielőtt megköszönném mindazoknak, akik lehetővé tették, és akik megvalósították ezt a fejlesztést engedjenek meg néhány gondolatot!
Százötven év egy intézmény életében nagyon komoly múlt! Értékes hagyományokat, és tradíciót hordoz! Ma össztársadalmi szinten azt tapasztaljuk, hogy egyre fontosabb a tradíció! Gyökerek nélkül nem lehet élni, a hagyományt ápolni kell, a hagyományt őrizni kell, halljuk gyakran, – igaz néha kicsit ideologikusan! Olykor mi tanárok is felemelt mutató újjal, szinte fenyegetve mondjuk: őrizni, ápolni!
Hogyan is állunk tehát azzal a bizonyos tradícióval, itt nálunk? Mi az, amit őrizhetünk, ápolhatunk?
Ez az iskola ugyanis volt már Tanítóképző, Pedagógiai Gimnázium, Testnevelési Gimnázium, Általános Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola, Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola, Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium. Változott a székhelye, hiszen Csongrádon indult.
Változott a társadalmi berendezkedés, amelyek a működését meghatározták: a kezdetek az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe nyúlnak vissza, de az intézmény megélt Királyságot, Tanácsköztársaságot, Népköztársaságot, Köztársaságot.
Változott a fenntartó: volt már fenntartó az Állam, a Megye, a helyi Önkormányzat, Alapítvány, és most Egyház.
Végtelen sokszor változtak a tantervek, a képzések; új és új szakok indultak és korábbiak szűntek meg.
Miben is áll itt konkrétan a tradíció? Hiszen a szellemiség is változott!
Az iskola diáksága a két világháború között tagja volt a katolikus Mária Kongregációnak és a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének. A diákok részt vettek 1933-ban a Cserkész Világtalálkozón és 1948-ban a Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszuson.
A második világháborút követően pedig a Vöröshadsereg napja és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója lett az ünnep; az Országos Tanulmányi Versenyt pedig Rákosi Mátyásról nevezték el. Majd működnie kellett itt is az úttörő mozgalomra alapuló KISZ-nek. A rendszerváltozást, ill. a fenntartóváltást követően pedig mi most buzgón szervezzük a hitoktatást! Létezik itt egyáltalán áthúzódó hagyomány? Nem a különböző társadalmi erőterek játéka az, ami történik?
Mi is tehát az a hagyomány, amit ápolni és őrizni kell? Ápolni? Őrizni?
Ápolni a beteget szokták! A hagyomány beteg lenne, és elhalna, ha nem ápolnánk? Őrizni? Őrizni azt kell, ami egyébként eltűnne, ha nem őriznénk?
A hagyományt megélni kell, mert közben derül ki, hogy a mában élhető-e még!? Ennek az intézménynek a 150 éve példázza, hogy egy változó környezet kihívásaira változással reagálunk!
A hagyományt megélni kell, mert van az a hagyomány, amit nagyon érdemes ma is megélni! Mi több az adja igazán savát-borsát az iskolai éveknek, az emberi életnek! Ezek pedig értékek, olyan értékek, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy ütköztessük velük a vágyainkat. Olyan értékek, amelyek motiválnak bennünket, és spontán törekszünk ezek szerint alakítani az életünket. Amikor reflektálunk életünkre és benne ellentétest tapasztalunk, hiányérzet van bennünk, vagy fájdalom, esetleg lelkiismeret furdalás.
Szedjünk össze néhányat ezek közül az értékek közül. Talán az egyik legfontosabb a személyesség és a bensőségesség!
Ez az iskola méreteit tekintve mindig átfogható volt, a tanárok és diákok ismerhetik és nevükön szólíthatják egymást. Ez az iskola nem csak a tananyagról, nem csak a munkáról szól, hanem a kapcsolatokról, az életre szóló barátságokról, a közös ünnepekről, színjátszásról, sportról és kirándulásról. Személyesség és bensőségesség nélkül rideg az élet, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Valljuk meg elég sok időt tölt diák is, tanár is az iskolában, ahhoz, hogy megengedje magának, hogy rosszul érezze itt magát. Törekedjetek a személyes és bensőséges kapcsolatokra!
Elkerülhetetlen persze, hogy néha bunkók vagyunk egymással, de aki folyamatosan csak bunkó, elszigetelődik, vagy nagyon furcsa légkör alakul ki körülötte. Aki pedig tud bocsánatot kérni, az új esélyt kap. Törekedjetek a személyes és bensőséges baráti kapcsolatokra!
Egy másik érték csoport: a célok és eszmények, amelyre törekszünk! Továbbá a célok elérésért végzett munka, az erőfeszítés!
Szakmát, a szakot, amit megtanulunk; az életmódot, ahogyan élünk, azért választjuk, mert küldetésünk van a világban. El akarunk érni valamit, valakivé akarunk válni! És amit el akarunk érni, azért küzdünk, áldozatot vállalunk, dolgozunk! Ezt a munkát tekintsük bátran értéknek, nemesítőnek, igazán emberhez méltónak!
És ez az „elérni valamit, válni valakivé”, nem egyszemélyes feladat, másokkal, társakkal együtt érünk el valamit és válunk valakivé!
Hallottam egy szellemes történetet Churchillről a híres angol miniszterelnökről és a feleségéről:
Egy alkalommal, amikor sétáltak az egyik londoni parkban, egyszer csak hozzájuk lépett egy utcaseprő.
Churchill legnagyobb döbbenetére nem őt, a miniszterelnököt szólította meg a férfi, hanem a feleségét! Ráadásul nagyon kedélyesen elbeszélgetett vele, mintha régóta ismernék egymást. Amikor aztán tovább mentek Churchill megkérdezte a felségét: ki ez az ember és egyáltalán honnan ismered? A felesége azt válaszolta, hogy amikor tinédzserek voltak, ott lakott a közelükben és őrülten szerelmes volt belé az a férfi.
Erre Churchill – a maga szarkasztikus humorával – megszólalt: látod, ha hozzámentél volna, most egy utcaseprő felesége lennél!
Persze a feleségénél is készen volt a válasz: Nagyon tévedsz – mondta szelíden – ha én hozzá mentem volna, most ő lenne Anglia miniszterelnöke (és nem te)!
Milyen kedves ennek az idősödő párnak az intelligens és szellemes civódása! De nagy igazság üzenete van: egymást tesszük valakivé!
Az igazgató teszi az iskolát valakivé és fordítva az iskola az igazgatót! A szaktanár teszi a tanulót valakivé, amikor megtanítja a szakma fogásaira. Ám fordítva is igaz: a szorgalmas jó szakemberek megbízható precíz munkája szaktanáruk presztízsét növeli! Folytathatnánk az élet annyi területéről vett példával!
Legyen az a célod, hogy lesz egy társad, akit valakivé akarsz tenni! Nem lehet az a célod, hogy te a társad hátán taposva jutsz előre, vagy emelkedsz fel az életben! És ha neki is az lesz a célja, hogy téged valakivé tesz, akkor boldogok lesztek! Nagyon jó és élhető tradíció, ha vannak céljaid és eszményeid, melyekre törekszel, melyekért képes vagy erőfeszítésékre!
Aztán léteznek jó, és élhető vallási hagyományok!
Most nem a felekezetileg formált különbségekre gondolok (persze léteznek olyanok is), hanem sokkal inkább egy közös halmazra. Minden Istenhívő ember vallja, hogy létezik egy világ feletti transzcendens szféra! Nem csak a látható és fogható létezik! A világra és benne az emberre, önmagunkra úgy tekintünk, hogy Isten alkotása vagyunk. Ezért Isten ajándékának tekintjük, mindazt ami a világban létezik, önmagunkat is. Valljuk, hogy az Isten szeretettel fordul felék! Fontosnak tarjuk a megtérést: ha képes vagy a szerető Istenhez igazodni, felszabadul benned a szeretet képessége. Érdemes a jó vallási hagyományokba beleállni! Ne hagyd ki életedből ezeket sem!
Végül azt szeretném elmondani, hogy az a fizikai környezet, amely körülvesz bennünket alapvetően hat ránk. Az eszközpark, az a felszerelés pedig, amivel egy tanműhelyben dolgozhatunk, meghatározza az iskolai teljesítményünket, azt hogy mennyire tudjuk elsajátítani a szakmát!
Ezúton köszönöm Magyarország Kormányának, elsősorban Schanda Tamás úrnak, az ITM miniszterhelyettesének azt a 151 millió Ft támogatást, amiből az eszközfejlesztést meg tudtuk valósítani. Továbbá minden munkatársunknak itt az iskolában, és a külső támogatóinknak, akik megtervezték és megvalósították ezt a fejlesztést.
Kedves Pedagógus Kollégák, Kedves Diákok!
Közismert, hogy Pannonhalmán, a monostorban, már a X. század végi alapítástól kezdve működött iskola, és az első szerzetesek feladatai között ott volt az oktatás. Miénk a hazánk államiságának kezdetén létrejött első szervezett oktatási helyszín; a Kárpát-medence első iskolája! A XVIII. századtól kezdve pedig, az Apátság lelkipásztori joghatósága alá tartozó falvakban fokozatosan építettük ki a népiskolai hálózatot. Ezzel hazánk közoktatásának kialakításában is részt vett a Főapátság.
Az elmúlt 10 év során, a kínálkozó lehetőségek és a Kormány támogatásának jóvoltából jelentős bővítést folytattunk. Mára részt veszünk a közoktatásban: Általános Iskolákkal, Alapfokú Művészeti Iskolákkal, Technikumokkal, Szakképző Iskolákkal, Gimnáziumokkal és Kollégiumokkal. Pannonhalmán kívül jelen vagyunk, itt Kiskunfélegyházán, de Budapesten Pesthidegkúton, és a Práter utcában, Budaörsön, Balatonfüreden, Győrszentivánon, és Szegeden.
Ha ti ennek az iskolának a nevelőtestülete és diákjai, az életetekben és a munkátokban, azokra az értékekre törekedtek, amelyek közül néhányat felsoroltam (személyesség, bensőségesség; célok és eszmények; jó vallási hagyományok) akkor valóban elmondhatjuk, hogy van itt élhető, a XXI. században, a mai társadalmi körülmények között is tápláló hagyomány! Továbbá azt is elmondhatjuk, hogy idő közben ti is betagozódtatok, a X. század végétől működő, illetve a XVIII. századtól kezdve szélesebb körben elterjedt, a Főapátság fenntartásában működő iskolák hálózatába!
Végül had zárjam gondolataimat humorral: Ennek az iskolának van egyházi múltja! Ki gondolná, hogy éppen az 1955-ben érettségizett osztály tablója tanúskodik róla! Ugyanis hogy hogy nem, de az idők során a felirat betűi közül épp az „L” betű esett le, megfricskázva a kor minden ideológiai törekvését! Így aztán az „L” betű híján, azon az 1955-ös tablón így olvashatjuk az intézmény nevét:
KISKUNFÉ EGYHÁZI TANÍTÓKÉPZŐ!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
Az ünnepi beszéd 2021. szeptember 30-án, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium vegyesforgácsoló tanműhely átadó ünnepségén hangzott el.
Az eseményről készült részletes beszámoló ide kattintva érhető el.
