A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27
Elmélkedés
Jézus hegyi beszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Miután hosszasan tanított az Isten országáról, végezetül arra figyelmezteti hallgatóit, hogy nem elegendő a tanítás hallgatása, hanem tettekre kell azt váltani. Krisztus követése ugyanis nem elmélet, hanem a mindennapok gyakorlata. A tanítás puszta hallgatása és a hallottak megvalósítása közti különbséget az Úr a sziklára és a homokra házat építő emberek példájával szemlélteti. A szemléletes kép arra késztet minket, hogy a szilárdan álló vagy éppen összeomló épületekre figyeljünk, pedig valójában az emberek és az ő magatartásuk a lényeg.
A végső ítéletet sokan úgy képzelik, hogy Isten, a nagy bíró, majd mindenkiről eldönti, hogy a kárhozatra vagy az üdvösségre kerül. Az igaz, hogy Isten lesz a bíránk, de az ő döntése egyáltalán nem független a mi földi életünktől. Emberi tetteink és szándékaink, evilági tevékenységeink következménye lesz, hogy mi lesz az isteni döntés. Isten döntése biztosan nem fog senki számára meglepetést okozni, hiszen amit az ember földi életében választ, annak lesz folytatása a túlvilágon. Ezért nem mindegy, hogy milyen alapot választunk életünknek és mire építünk. Minden jócselekedetünk egy szikladarab, amely az Egyházat és Isten országát építi. Jótetteim által magam is szilárd építőelemmé válok a krisztusi közösségben.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, irgalmas Istenünk! Te elindítasz és vezetsz minket adventi utunkon, amely a bűnbánat útja. Segíts minket, hogy bátran, félelem és aggodalom nélkül induljunk. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet, de bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. Irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve indulunk. Ébressz bennünk őszinte bűnbánatot, távolíts el szívünkből minden bűnt, hogy egyedül a te szeretetednek legyen helye szívünkben. Megtisztuló szívvel akarunk haladni feléd, megtisztult lélekkel szeretnénk megérkezni hozzád.
Horváth István Sándor (Ph 88)
