napi evangelium

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”

Lk 14,15-24

Elmélkedés

A bibliai időkben ugyanúgy, mint napjainkban a baráti kapcsolatok egyik legfőbb ismérve az, hogy kivel ülünk le egy asztalhoz. Kit hívunk meg egy étkezésre és kinek a meghívását fogadjuk el. A közös étkezések erősítik a közös értékeket vallók közti barátságot és elmélyítik az egymás iránti bizalmat.

A mai evangélium szerint Jézus egy ünnepi étkezésen vesz részt, amely során tanít. Tanításának témája a meghívás, illetve annak elutasítása. A példabeszéd szerint sokan kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen részt venniük az ünnepségen. Egyesek egészen nevetséges dolgokat találnak ki, hogy távolmaradásukat igazolják. Egy újonnan vásárolt földet később is bármikor meg lehet nézni. A kifogásokat keresők számára valójában nincs mentség, hiszen a legnagyobb jóból zárják ki magukat. A történet szerint a vendéglátó végül a méltatlannak bizonyuló személyek helyett a társadalom kitaszítottait, a szegényeket és a betegeket hívja meg.

Jézus példabeszéde azt szemlélteti, hogy Isten meghívja az embereket az üdvösségre. A meghívás mindenkinek szól. Felelőtlenség volna részünkről visszautasítani ezt a szeretetteljes hívást, hiszen tudjuk, hogy mit veszíthetünk: örök üdvösségünket, örök boldogságunkat. A földi javakért odaadni az örökké tartó boldogságot a lehető legrosszabb döntés. Szabad akarattal dönthetünk örök sorsunkról. Fogadjuk el Isten hívását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!

Horváth István Sándor (Ph 88)