napi evangelium

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”

Lk 13,18-21

Elmélkedés

Két rövid hasonlatot olvasunk a mai evangéliumban, amelyeket Jézus az Isten országáról mond. Az első a kicsiny mustármagról szól, amely nagy fává növekszik, a második pedig a kovászról, amely megkeleszti a tésztát. A mag kikelése és növekedése szemmel látható. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A kovász, az élesztő belülről, láthatatlanul idézi elő az átalakulást, amelynek eredménye természetesen látható.

Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tetten érhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető.

Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely idővel egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Horváth István Sándor (Ph 88)