Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51
Elmélkedés
Jézus azt kéri a mai evangéliumban, hogy virrasztva várjuk érkezését, mert éjszaka jön el, mint a tolvaj. Úgy tűnik, Isten olykor úgy viselkedik, mint egy tolvaj. Bár szokatlan a hasonlat, mégis érdemes talán elgondolkodnunk rajta.
Isten apránként elvesz tőlünk dolgokat, amiket fontosnak, értékesnek tartunk az életben. Valószínűleg korábban kért tőlünk dolgokat, de mi azokat nem adtuk oda neki. Aztán már nem kér, hanem egyszerűen elvesz tőlünk dolgokat, személyeket. Hiába tiltakozunk, hiába értetlenkedünk, amit elvett, azt nem adja vissza. Ad helyette mást, de mi azt jelen helyzetünkben nem nagyon értékeljük. Később majd biztosan fogjuk értékelni és hálásak leszünk érte, de az elvesztett dolgok pillanatnyi hiánya túlzottan megzavar, megsebez minket.
Amikor fiatalok vagyunk, elveszi a nagyszüleinket, majd valamivel később a szüleinket is. Lassacskán kicsúsztatja alólunk a talajt, bizonytalanná tesz minket. Elveszi tőlünk vagyonunkat, egészségünket, testi erőnket. Aztán elveszi házastársunkat, esetleg még a gyermekünket is. És akkor, amikor már semmink sincs és a leggyengébbek vagyunk, akkor adja nekünk önmagát. Ebben a pillanatban elveszi tőlünk az életet is, de az a feltétele annak, hogy örökre nekünk adja magát, örökre vele éljünk a mennyben.
Ne siránkozz azon, hogy Isten elvesz tőled valamit! Inkább bízz abban, hogy értékesebbet fog adni!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!
Horváth István Sándor (Ph 88)
