napi evangelium

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.
Lk 2,41-52

Elmélkedés

Nemzedékről nemzedékre szálló feladat

Bizonyára sokak számára ismerős, amit mondok: a szülők sokat gondolkodtak gyermekük jövőjéről és rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy terveik megvalósuljanak. A lehető legszebb jövőt szeretnék neki biztosítani, ezért jó iskolákat keresnek számára. Kiskorától fogva gyűjtik a pénzt, hogy házat tudjanak neki venni, olykor még a saját kárukra is takarékoskodnak, s közben természetesen meg vannak róla győződve, hogy egyszer majd hálás lesz ezért a gyermek. Neki már nem is kell semmiért megküzdenie az életben, hiszen mindent kézhez kap, minden az ölébe hullik. És a gyermek, kamaszkorban vagy később, azt mondja: Nem! Neki más tervei vannak, nem akar olyan életet élni, mint amit a szülei kitaláltak számára. Ő nem akar focista lenni, hanem gitározni szeretne. Nem akar ügyvéd lenni, mert a mérnöki munka vagy az épületek tervezése érdekli. Nem akar úgy élni, ahogyan a szülei, hanem valami mást szeretne. Nem rossz számára a családi minta, de mégis mást szeretne. Végtelenül tiszteli a szüleit, de önálló szeretne lenni, bilincsnek, kényszernek érzi szülei akaratát. A szülők persze lázadást és hálátlanságot emlegetnek ilyenkor, végtelenül csalódottak és tehetetlenek. Az apa és az anya közösen kérdezi a gyermeket: „Miért teszed ezt velünk?”
Ha nem is ennyire szélsőséges formában, de valami hasonló történhetett Józseffel és Máriával, amikor Jézus 12 esztendős lett. A gyermek eddig mindenben engedelmeskedett nekik. A jeruzsálemi zarándoklat után is „hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik”, ahogyan erről az evangéliumban olvasunk, de mintha itt valami megtört volna. A gyermek, a 12 éves Jézus önállósította magát. Kiderült róla, hogy önállóan is tud cselekedni, döntést hozni. Önálló gondolatai vannak, amelyeken még a tanult írástudók is elcsodálkoznak. „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?” – kérdi őt anyja. S ekkor kiderül róla, hogy a mindenható Istent az Atyjának tartja. József és Mária elcsodálkoznak. Lukács evangélista nagyon pontosan fogalmaz: „ők nem értették, mit akar ezzel mondani.” Azt viszont biztosan megértették, hogy Jézus nem ács lesz majd néhány év múlva, aki József mesterségét fogja folytatni Názáretben és környékén, még akkor sem, ha most szívesen segít neki a műhelyben. Talán azért nem alakult ki a korunkban sokszor tapasztalható kibékíthetetlen ellentét a szülők és a gyermek Jézus között, mert József és Mária megtanulták elfogadni Isten akaratát, és Jézust sem a fiatalkori lázadás jellemezte. Ő a mennyei Atyának akart mindenben engedelmeskedni, s ez fontosabb volt számára, mint szülei akarata. Jézus tehát nem lázadni akar, nem elszakadni anyjától és családjától, de mégis elindul a saját útján, azon az úton, amelyet az Atya jelölt ki számára. 12 évesen már önálló személyiség, megérti származását és küldetését. Nem József és Mária elvárásainak akar megfelelni, hanem a mennyei Atya elvárásainak.

A Szent Család mai ünnepének evangéliuma jó tanulólecke a szülőknek, hogy megértsék: a gyermekük nem a tulajdonuk. Nem bánhatnak úgy velük, mint egy birtokolható tárggyal. Nem tekinthetnek úgy rájuk, mint egy rabszolgára az ókori időkben. A gyermekek is önálló személyiségek, önálló gondolatokkal és önálló akarattal. Előbb-utóbb el kell őket engedni, hogy a saját lábukra álljanak, a maguk útját járják. A szülők feladata az, hogy erre az önálló életre megtanítsák gyermeküket. A szülők felelőssége abban áll, hogy gyermekük felnőttként majd képes legyen önállóan élni, családot alapítani, saját gyermekeit felnevelni, felkészíteni őket az életre. Nemzedékről nemzedékre szálló csodálatos feladat ez minden szülő, minden édesapa és édesanya számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba jöveteleddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást, irgalmat, megbocsátást, kiengesztelődést és üdvösséget hozol számunkra. Taníts minket az irgalmas lelkületre! Segíts minket, hogy irgalmas szívvel mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak!

Horváth István Sándor (Ph 88)