Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Mt 13,24-30
Elmélkedés
A családi, társadalmi, egyházi közösségekben különböző emberek vannak. Egyesek jó tulajdonságaikkal, segítőkészségükkel építik a közösséget, mások rossz tulajdonságaikkal, bűneikkel inkább rombolják azt. Különböző származású emberek tagjai a közösségeknek, mindenkinek megvan a saját élettörténete, világlátása, tapasztalata, véleménye és jövőre vonatkozó vágya. Természetes igény, hogy az építő személyiségek kezdeményezéseit mindenki felkarolja, illetve az önmaguk rossz tulajdonságaival küzdőket segítsék a többiek azok kijavításában. Konfliktusok és kibékülések egyaránt jellemzőek minden közösség életére.
A búzáról és konkolyról szóló jézusi példabeszéd tanulságos lehet a közösségek számára. A jó és a rossz egyaránt jelen van a világban, környezetünkben, közösségeinkben. Hiába próbálnánk, nem tudjuk magunkat függetleníteni, elkülöníteni a rossztól. A szolgák is ezt akarják, erre keresnek megoldási lehetőséget. Az ő okosságuk abból látszik, hogy felismerik a jót és a rosszat, és a kettőt meg tudják egymástól különböztetni. A szolgák ugyan rögtön nekifognának a gyomlálásnak, de a gazda, Isten későbbre halasztja ezt. A jó és a rossz szétválasztása az aratás Urának, Istennek a feladata, ő pedig türelmet tanúsít.
Tanuljunk Isten türelméből!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)