Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15
Elmélkedés
Isten utáni vágy
Napjainkban, amikor az üzletek polcain százféle pékáru közül válogathatunk, kevésbé érezzük, hogy a kenyér Isten ajándéka. Amikor a régebbi időkben az emberek saját maguk vetették el a búzát a földbe és hétről-hétre megtapasztalták, hogy a termés mennyire ki van szolgáltatva az időjárás körülményeinek, jobban megbecsülték a kenyeret, s jobban tudták, hogy a termés Isten jóságától is függ. A kenyér persze napjainkban is ugyanúgy készül az aratástól a sütésig, mint évszázadokkal ezelőtt, csak nem látjuk közvetlenül azt a sok-sok emberi munkát, illetve azt az isteni áldást, amelynek köszönhetően asztalunkra kerül.
A csodálatos kenyérszaporítás alkalmával Jézus kenyeret adott az embereknek, az utolsó vacsorán pedig önmagát adta lelki kenyérként az Oltáriszentségben. Ajándék ez elsősorban a mennyei Atyának, hiszen az iránta való engedelmesség vezeti mindig Jézust. De ajándék ez az apostoloknak is, akik az utolsó vacsorán kapott parancs szerint Jézus távozása után a kenyértörésben találják meg közösségük alapját. Ugyanakkor ezt az ajándékot, saját testét az Oltáriszentségben Jézus mindannyiunknak is nyújtja, mégpedig úgy, mint az örök élet táplálékát. Olyan titok ez, amelyet nem kívülről kell szemlélnünk, hanem élni kell a lelki táplálkozás e nagy lehetőségével. A földi kenyér is és a lelki kenyér is Isten ajándéka számunkra, amely biztosítja földi és örök életünket. Lelki éhségünket, Isten utáni vágyunkat azzal csillapíthatjuk, ha a szentáldozásban magunkhoz vesszük az Úr szent testét.
A csodálatos kenyérszaporítás eseménye azt tükrözi, hogy miként találkozik az emberi természetes vágyakozás azzal, amit Isten természetfeletti módon ad az embernek. Isten éppen a természetes vágyainkat használja fel arra, hogy természetfelettiek utáni vágyat ébresszen bennünk. A történet azzal indul, hogy az emberek éhesek és nyilvánvalóan enni szeretnének. Ez egy természetes vágyakozás, az életösztön része, testünknek szüksége van a táplálékra. Az ember egy ilyen helyzetben természetes módon gondolkodik, amikor megoldást keres. Ezt jelzi Fülöp apostol javaslata, aki arra gondol, hogy kenyeret kellene venni a sok ember számára, hogy enni tudjanak.
Jézust viszont nem kötik az evilági keretek, képes túllépni a természetes világ határain, képes csodát, azaz természetfeletti dolgot tenni. A kenyérszaporítás ennek bizonyítéka. Olyan módon ad kenyeret az embereknek, ahogyan ők el sem tudták volna képzelni. Ez Isten megoldása az emberi problémára.
A csodálatos kenyérszaporítás helyszíne a Tibériás-tó. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö. Jn 21,1-14) eseménye is. Amikor az apostolok kiérnek a partra bárkájukkal, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. A két csoda sokban hasonlít egymáshoz. Mindkettőben szerepel az isteni cselekedet, amely pótolja a hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Észrevehetjük az emberi közreműködést is mindkettőnél, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót a vízbe. Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében.
Mit kér tőlünk ma Jézus? Vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés hálóját, hogy a feltámadás örömhíre eljusson mindenkihez! Vegyük kezünkbe a tőle kapott kenyeret és osszuk ki az embereknek, hogy az örök élet kenyerével táplálkozhassanak!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!
Horváth István Sándor (Ph 88)
