napi evangelium

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés

Az Egyház tagjai Krisztushoz kapcsolódnak, belőle táplálkoznak, általa élnek. Ezt a kapcsolatot szemléltette a tegnapi evangéliumban a szőlőtő és a szőlővesszők példázata, és ennek a kapcsolatnak a lényegét világítja meg Jézus a mai evangélium szerint.

A mi Urunk azt kéri tőlünk, hogy maradjunk meg az ő szeretetében, mint a tökéletes öröm forrásában. Jézus mindig az Atya szeretetében marad, engedelmeskedve neki, azaz teljesítve mindazt, amit az Atya kíván tőle. Mi akkor élünk Jézus szeretetében, ha az ő parancsai szerint élünk. Jézusnak az Atyához való kapcsolatát a szeretet határozza meg, és ebbe a szeretetközösségbe hív meg minket Isten.

Ha meghozzuk a döntést, hogy Jézussal akarunk élni és megtesszük felé az első lépéseket, akkor ő a segítségünkre siet. Kezdetben nem várja tőlünk, hogy azonnal bőséges termést hozzunk, hanem megelégszik azzal a kevéssel, amit a magunk emberi erejéből tudunk neki adni. De szüntelenül vigyáznunk kell arra, hogy hozzá kapcsolódjunk és belőle merítsünk erőt, nehogy elszáradjunk vagy terméketlenné váljunk. Ha látja bennünk az életképességet, a lelki erősség csíráját, akkor ő már tudja, hogyan kell alakítania életünket, hogy bő termést hozzunk. Célunk az, hogy megmaradjunk a Krisztussal való élő és éltető egységben, s a jócselekedetek gyümölcsét teremjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Horváth István Sándor (Ph 88)