Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29
Elmélkedés
A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz.
A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják a kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel. Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
