A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Mt 4,18-22
Elmélkedés
Az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Jézus először megszólítja Pétert és a testvérét, Andrást, akit a mai napon ünneplünk, majd pedig egy másik testvérpárt, Jakabot és Jánost.
Az elbeszélés szerint az Úr halászembereket hív meg követésére, akik azonnal otthagyják hálóikat és bárkáikat, s követik őt. Ezekben a meghívásokban nincs semmi rendkívüli. Éppen az egyszerűségükön csodálkozunk el. Leendő tanítványaitól Jézus nem kér részletes önéletrajzot, ajánlólevelet, szakmai tapasztalatot igazoló okiratot vagy erkölcsi bizonyítványt. Nem kíváncsi arra, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek, de még el sem beszélget velük, hogy legalább egy kicsit megismerje őket. Csak egyszerűen rájuk néz, meghívja őket, s ők gondolkodás nélkül azonnal nyomába szegődnek. Jézus az első pillanatban meglátja bennük azt, hogy alkalmasak lesznek követésére és a tanúságtételre. A megszólítottak pedig az első pillanatban meglátják Jézusban azt, akinek érdemes a tanítványává lenni, s akiért érdemes mindent elhagyniuk.
Ha Jézus egyszer így ránk néz és meghív minket, vajon ott tudnánk-e hagyni a világhálót, a számítógépünket vagy a munkahelyünket, és elindulnánk-e rögtön? Ott tudjuk-e hagyni megszokott életünk bárkáját? Ott tudjuk-e hagyni mindennapjaink halászhálóit az Úr kedvéért?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te belépsz szegényes emberi világunkba, hogy jöveteleddel és jelenléteddel megújítsd életünket, örömet és békességet hozz nekünk. Emberré válásod ténye elgondolkoztat minket: mivel érdemeltük ki és méltók vagyunk-e arra, hogy így mutasd ki végtelen szereteted irántunk? Nem emberi érdemeink jutalmaként történt mindez, hanem mert letértünk Isten útjáról, a szeretet és a bizalom útjáról, és te így akarsz minden embert visszavezetni a helyes útra. Bűneink térítettek le minket az útról, Istentől való elfordulásaink, engedetlenségeink és hűtlenségünk. Segíts minket, Urunk, hogy felhagyjunk bűneinkkel és engedjük, hogy az irgalmas Atya magához vonzzon bennünket!
Horváth István Sándor (Ph 88)
