Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46
Elmélkedés
A farizeusoknak mondott beszéd második részében Jézus keményebb hangot üt meg, élesebben fogalmazza meg kritikáját, mellyel az lehetett a szándéka, hogy önvizsgálatra késztesse az érintetteket, szembesítse őket hamis jámborságukkal. A jelenlévő farizeusok közül senki sem gondolhatta már, hogy szavai csak a vendéglátónak szólnak, hiszen mindannyiuknak szólt a beszéd. Az Úr szeretné, hogy a farizeusok elgondolkodjanak: valóban az tetszik Istennek, hogy az apró kerti veteményekből tizedet adnak? Az igaz vallásosság szempontjából valóban az a mérvadó, hogy valaki megtartja-e a legjelentéktelenebb törvényeket? Valóban megengedhető, hogy a haszontalan törvények aprólékos megtartása elvonja a figyelmet az igazságosságról és háttérbe szorítsa az Isten iránti szeretetet?
Jézus nem hagyja sokáig gondolkodni őket, hanem új területre tér át, a farizeusi viselkedésre. A zsinagógai istentisztelet alkalmával a főhelyeket keresik és elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket – mondja nekik. Ezzel azt állítja, hogy csupán látszat az, hogy Isten és az ő törvénye áll életükben az első helyen, valójában önmagukat magasztalják. A mi Urunk azért helyteleníti a farizeusi lelkületet, mert hiányzik belőle a hit, uralkodásra, mások elnyomására törekszik és nem szolgálni akarja az embereket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
