Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lk 6,39-42
Elmélkedés
A mai evangéliumban Jézus a bűnbánatra és a lelkiismeretvizsgálatra irányítja figyelmünket, mint olyan magatartásra, amely új helyzetet teremt az Istennel való kapcsolatban. Állandóan szükségünk van e kapcsolat megújítására, hiszen különben üdvösségünket tennénk kockára. Jézus ezt mondja: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere” (Lk 6,40). Ő a mi Mesterünk, akit utánoznunk érdemes életvitelünkkel. Ő vezet minket a lelki tökéletesedés útján. Őt követjük, hozzá akarunk hasonlóvá válni.
A szálkáról és a gerendáról szóló kijelentések arra figyelmeztetnek minket, hogy ne mások hibáival törődjünk, hanem a magunk bűneitől, rossz szokásaitól igyekezzünk megszabadulni. Mások hibáinak felfedezésében jók szoktunk lenni, s rögtön készen állunk arra is, hogy jó tanácsokkal szolgáljunk az illetőnek, miként kellene változtatnia magatartásán. A magunk bűneivel viszont éppen ellenkezően állunk, túlzottan elnézőek vagyunk. Nem szívesen vesszük észre azokat, és általában komoly akadályba ütközik, hogy változtassunk magunkon. Tökéletesnek gondoljuk magunkat, mintha nekünk nem volna szükségünk megtérésre. A farizeusi lelkület jellemzője ez. Jézus a tökéletességnek másfajta útjáról beszél. Ez az út hibáink felismerésével kezdődik és azzal folytatódik, hogy a változtatást magunkon kezdjük.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!
Horváth István Sándor (Ph 88)
