napi evangelium

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 19,12-42

Elmélkedés

Megváltó szenvedés

Nagypénteken mi, keresztények, világszerte Jézus Krisztus keresztáldozatára, az ő szenvedésére és halálára emlékezünk. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket. Jézus áldozatának lényegét és halálának értelmét Szent Pál apostol így foglalja össze a filippiekhez írt levelében: „Krisztus engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte áll minden névnek” (Fil 2,8-9), miként ez a szertartás során a passió előtt elhangzik.

Szent János evangélista leírásából egyértelműen kitűnik, hogy Jézus önként vállalja a szenvedést és a halált. Elfogadja azt, de nem mint emberi kényszerítő erőt, hanem mint a mennyei Atya szándékát. Áldozatát önként vállalja a mi Urunk, tudatosan vállalja a halált megváltásunkért. Nem elveszik tőle életét, hanem maga adja oda. Jézus engedelmessége, küldetésének hűséges teljesítése, önfeláldozása az egész világ szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak az Atyára tartozik, aki ezt az áldozatot várta és a Fiúra, aki ezt az áldozatot meghozta. De mégis minden a világ előtt, az emberek előtt, előttünk történik. Jézus szenvedéstörténetének háttérében feltűnik az isteni szándék, a mennyei Atya akarata. Valójában minden úgy történik, ahogyan az Atya akarja. Jézust ugyan valóban kényszerítik az emberi erők, de ő mindvégig az Atya akaratának engedelmeskedik. János evangélista leírása a kezdődő Egyháznak arról a meggyőződéséről tanúskodik, hogy Jézus nem volt a gonoszság erőinek játékszere és nem kényük-kedvük szerint bántak vele a gonoszság képviselői. Ő a mennyei Atya tervének megfelelően teljesítette küldetését, hozta meg áldozatát. Ennek a meggyőződésnek fontos tanulsága van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az Egyházhoz tartozókat, nem győzhetnek, mert Isten nem hagyja el, hanem védelmezi közösségét s végül mindig az ő akarata valósul meg.

A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt, hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Életed, halálod és feltámadásod megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. A te tökéletes engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed, dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a megváltás isteni terve. Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk és Üdvözítőnk.

Horváth István Sándor (Ph 88)