Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13
Elmélkedés
A mai evangéliumi részlet bevezető szavai szerint a Jézushoz érkező farizeusok „vitatkozni kezdtek vele.” Ezt követően azonban a szövegben nincs szó vitáról vagy párbeszédről. Jelet kérnek tőle. A kérést lehet teljesíteni vagy elutasítani. Jézus az utóbbit teszi, mégpedig úgy, hogy nem magyarázza meg ennek okát. Egyszerűen kijelenti, hogy nem fog jelet mutatni, tehát ő sem száll vitába a kérdezőkkel.
Jézus csodái Isten országának a megnyilvánulásai voltak. A gyógyítások azt jelezték, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban és megmutatja jóságát a betegek és más rászorulók felé. Akik hittel tekintettek a csodákra és felismerték bennük a jóságos Isten jelenlétét, azok jeleknek tartották ezeket a csodákat. Olyan jeleknek, amelyek bűnbánatot és megtérést eredményeztek sokak számára. Bizonyára a farizeusok is láthatták a csodás gyógyulásokat vagy legalábbis hallottak azokról, s hozzájuk is eljuthatott a tömegek véleménye arról, hogy ki lehet az, aki ezeket a csodákat tette. Mindez mégsem elég számukra, ezért ők újabb jelet kértek Jézustól. Kérésük alatt azt kell értenünk, hogy Jézus mutasson bizonyítékot, hogy ő az Isten küldötte, ő a Messiás.
Jézus most nem, hanem csak később mutatja meg az istenségét bizonyító jelet: a kereszt és a feltámadás jelét.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
