Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25
Elmélkedés
A mai evangéliumban Jézus egy rövid példát mond a lámpa értelméről. Ezek szerint a lámpa arra való, hogy világítsanak vele és fényét ne rejtsék el. A hasonlat a lámpa meggyújtásának mozzanatával kezdődik, szinte magunk előtt látjuk a ház gazdáját, amint sötétedéskor odalép a lámpához és meggyújtja azt. Az eredeti görög szövegben azonban szó sincs erről a mozdulatról, emberi tevékenységről, csupán a magyar fordítás sajátossága ez. Az eredeti szöveg szó szerint talán így fordítható: „a lámpa azért jön”, „a lámpa azért kerül elő”, hogy a lámpatartóra tegyék. Ez a szóhasználat egyértelművé teszi, hogy Jézus itt a saját jöveteléről, küldetéséről beszél. Ő az, aki fényként jön a világba, ő az a világosság, ami felragyog az egész világ számára. Ő, valamint az ő cselekedetei és tanítása az, amit nem lehet elrejteni az emberek elől. Ha az emberek lelki vaksága miatt pillanatnyilag rejtve is marad a Jézus által hirdetett üdvözítő tanítás, el fog jönni az idő, amikor mindenki felismerheti ennek a tanításnak az igazságát.
A példázat ugyanakkor minden keresztény ember küldetésére is rávilágít. A hit fényét, amelyet mindannyian Istentől kapunk, nem szabad elrejtenünk, hanem mások számára is fel kell mutatnunk, mert ezt jelenti a keresztény tanúságtétel. Mivel a krisztusi tanítás az üdvösség szempontjából elengedhetetlen számunkra, nekünk is gondoskodnunk kell terjedéséről.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!
Horváth István Sándor (Ph 88)
