Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36
Elmélkedés
A szent hegyen
Az elmúlt vasárnap lélekben együtt voltunk Jézussal a pusztában és a megkísértés hegyén. Ma, nagyböjt 2. vasárnapján az evangélium egy másik hegyre hív minket, a színeváltozás hegyére. A három apostollal együtt minket is magával visz az Úr, hogy csodálatos Isten-élményben legyen részünk. Ez csak akkor lehetséges, ha nem lefelé, hanem felfelé nézünk, tehát nem abba az irányba, ahonnan jöttünk, hanem ahová törekszünk. A hegyen Jézus áll előttünk. Az a Jézus, aki visszautasította a világ hamis dicsőségét, s akinek nem kellett a sátán kétes dicsősége. Most megmutatja igazi, isteni dicsőségét az apostoloknak és nekünk, hogy így erősítse bennünk a hitet. S erre szükség is van, hiszen hitünk megrendülhet a nagypénteki esemény, Jézus kereszthalála láttán. Milyen jó volna most megértenünk, hogy a Jézusból áradó fény és dicsőség csak előíze a feltámadás dicsőségének! Milyen jó volna, ha ez a ragyogás eloszlatná félelmeink árnyékát, aggodalmaink és fájdalmaink sötétségét! Milyen jó volna, ha megértenénk: csak a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadásba!
A színeváltozás azért fontos állomás Jézus életében, mert ugyanúgy, mint megkeresztelkedésekor, most is a mennyei Atya hangja hangzik az égből: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Az Atya tanúságtétele szerint Jézus valóban az Isten Fia. Az Atya szereti őt, s arra kéri, hogy vállalja a kereszthalált az emberiség megváltása érdekében. Ha mi, Jézus tanítványai hallgatunk rá és kitartunk mellette a szenvedés óráiban és halálakor, akkor részesülni fogunk majd a feltámadáskor az ő dicsőségében.
Jézus megdicsőülése a hegyen nem utolsó eseménye életének. Lejön a hegyről, s elindul a szenvedés útján, amelynek vége a halál, majd pedig a feltámadás dicsősége. Miután találkoztunk Jézussal, aki a Tábor-hegyen megmutatta isteni dicsőségét, tovább kell indulnunk és le kell ülnünk Jézus asztalához, aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát. S ha ettünk az örök élet kenyeréből, fel kell vennünk életünk keresztjét, hogy szenvedésében és halálában is osztozzunk. Ha vele együtt meghalunk, vele együtt életre is támadunk.
Lukács evangélista azzal a megjegyzéssel zárja a történetet, hogy az apostolok „hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.” Ők valóban nem beszéltek a rendkívüli élményről sem apostoltársaiknak, sem a népnek. Legalábbis az Úr feltámadásáig hallgattak, de azt követően már nyíltan beszéltek róla. Vélhetően egy ideig nem is értették teljesen, hogy miben volt részük, és az esemény jelentőségét sem fogták fel. Hallgattak a húsvéti eseményig, hiszen Jézus isteni dicsőségének teljessége a feltámadásban mutatkozik meg igazán, míg a hegyen ezt a dicsőséget csak egy rövid időre láthatták. Bátran kijelenthetjük, hogy Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az apostolok számára az Úr feltámadása. Éppen ezért érthető, hogy az apostoli igehirdetés fontos elemévé vált a színeváltozás története, amely esemény – ugyanúgy, ahogy maga a feltámadás – szintén Jézus istenségét bizonyítja. Szent Péter apostol így tanúskodik erről egyik levelében: az Atya égből jövő szózatát „mi is hallottuk, amikor ott voltunk Jézussal a szent hegyen” (2Pét 1,18). A feltámadás után értik meg az apostolok Jézus istenségét, és mernek teljes bizonyossággal tanúságot tenni arról az emberek előtt. Legyünk mi is az Úr dicsőségének részesei és hirdetői!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!
Horváth István Sándor (Ph 88)
