Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24
Elmélkedés
A keresztény igehirdetésben gyakran előfordul a „rejtőzködő Isten” kifejezés. Egyrészt arra utal, hogy Isten nem ad egyértelmű és megcáfolhatatlan bizonyítékot önmagáról, azaz nem jelenik meg látványosan, hogy mindenki tudomást szerezzen létezéséről. Ha ezt tenné, akkor a hit világa helyett a meggyőződés, a biztos ismeret területére lépnénk. Isten elrejti magát, így tehát az embernek be kell lépnie a hit világába, hogy megismerhesse őt, találkozhasson vele.
A „rejtőzködő Isten” szóhasználat másrészt azt takarja, hogy az egyik ember felismeri Isten jelenlétét és tevékenységét, a másik ember viszont nem, az ő számára Isten rejtve marad. A mai evangélium szerint az önmagukat bölcsnek és okosnak tartók ebbe a kategóriába kerülnek. Akik viszont elismerik kicsinységüket, esendőségüket, azok számára feltárul Isten. Isten megismerése azzal kezdődik, hogy elismerem: az ő gyermeke vagyok. Érdemes az advent kezdetén felébresztenünk magunkban azt a gyermeki lelkületet, amely rá tud csodálkozni a titkokra, türelmesen képes várakozni, el tudja fogadni és nagyra értékeli a lelki ajándékokat, valamint őszintén tud örvendezni és ünnepelni. Ez a gyermeki lelkület fog minket elvezetni az adventi készület napjaiban a betlehemi jászolhoz, s ez a lelkület fog minket segíteni abban, hogy a jászolban fekvő kicsiny gyermekben felismerjük majd Isten Fiát és a világ Megváltóját.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Örökkévaló Istenünk! Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!
Horváth István Sándor (Ph 88)
