Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
Aztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-32
Elmélkedés
Isten keresi az elveszettet
Három példabeszédet olvasunk a mai evangéliumokban, amelyek témája azonos. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett, tékozló fiúról szól. Könnyen magunk elé képzelhetjük a nyugtalan pásztort, aki a nap végén észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Hogyan áll most gazdája szeme elé? Magunk előtt látjuk a háziasszonyt, aki lázas szorgalommal keresi elveszett pénzét. És belegondoljuk magunkat az apa helyébe, aki hazavárta fiát. A három példabeszéd azonban mégsem hétköznapi keresésről és várakozásról szól. Megértésükben segít minket a tény, hogy tudjuk, hogy Jézus azoknak a farizeusoknak és írástudóknak mondja, akik rossz szemmel nézték, hogy szóba áll a bűnösökkel. Az elveszett bárányról, pénzről és fiúról szóló példabeszéd-sorozat azt szemlélteti, hogy Isten keresi az elveszett embereket. Irgalmas szívvel keresi azokat, akik bűnös életük miatt távol járnak tőle, nem hallják már vezető hangját vagy elhagyták őt. Igen, Istennek minden ember fontos, mindenkinek az üdvösségét és boldogságát szeretné, és utánamegy minden embernek, aki letér az üdvösség útjáról. A három történet tehát a bűnös embert kereső irgalmas Istenről szól.
Ezeket a példabeszédeket az érti meg igazán, aki már átélte az elveszettség állapotát, a tékozló fiú helyzetét. Az érti legjobban, aki már elhagyta Istent és aki már visszatalált hozzá. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a megértés, a jobb átélés érdekében induljunk el a bűn útján!
Mit jelent az elveszettség érzése? Hogyan vehetem észre, hogy elveszett vagyok? Amikor kételkedni kezdek abban, hogy az Egyház közössége biztonságot nyújt számomra, amikor a gyanakvás uralkodik el szívemben az emberek iránti bizalom helyett, amikor elvesztem lelki szabadságomat, vagy amikor mindenkiben csak ellenséget látok, akkor ez mind annak a jele, hogy nem élek békességben az emberekkel. Amikor megkérdőjelezem, hogy Isten vagy bárki más szeret, amikor értelmetlennek látom életem és nem látom a végső célt, vagy amikor minden kilátástalannak tűnik számomra, akkor ezek azt jelzik, hogy eltávolodtam Istentől. Az elveszett bárány, az elveszett fiú szerepében vagyok. Az ilyen nehéz helyzetekben, a lelki sötétség pillanataiban mégis megmarad számomra annak vigasztaló tudata, hogy az irgalomban gazdag Isten nem feledkezik meg rólam, s már elindult felém, engem keres, s biztosan meg fog találni. A megtalálás ne csak Istennek jelentsen örömöt, hanem örvendezzek én is, hogy újra visszakerültem a vele való szeretetközösségbe!
E történetekkel Jézus saját küldetéséről ad tanítást. Azért jött, hogy keresse és megtalálja azokat, akik elvesztek és visszavezesse őket az atyai házba. A pásztor elindul, mert nem tud felhőtlenül örülni annak, hogy a bárányok többsége nem veszett el. Az asszony nem tud addig megnyugodni, amíg nincs meg az összes pénze. A jóságos atya sem tud annak örülni, hogy legalább az egyik fia nem hagyta el. Isten csak akkor örül igazán, ha minden embert üdvözíthet.
Istennek ez a végtelen irgalma talán egyeseket könnyelműségre késztet, s azt gondolják, hogy nekik semmit sem kell tenniük, hiszen Isten úgyis megtalálja majd őket. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Isten csak azokat tudja megtalálni, akik elismerik, hogy elvesztek, s engedik, hogy Isten megtalálja őket. Ha belátjuk, hogy bűneink miatt elveszett emberek vagyunk, Isten irgalma megtalál minket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!
Horváth István Sándor (Ph 88)
