Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10
Elmélkedés
Jézus gyógyításai során gyakran találkozunk azzal, hogy egy-egy csoda azt követően történik, hogy valaki kifejezi hitét Jézusban. Ebben az értelemben a hit mintegy a csoda előzetes feltételeként értelmezhető, azaz a hit eredményezi a csodát. Erre példa a kafarnaumi százados esete is, akiről a mai evangéliumban olvasunk. A katonatiszt hisz abban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani beteg szolgáját. Hitének jutalma az lesz, hogy a gyógyulás valóban bekövetkezik. A csoda érdekessége az, hogy nem egy Jézus népéhez tartozó személy kedvéért tesz csodát az Úr, hanem egy pogány ember kérését teljesíti, s ezzel mintegy azt jelzi, hogy az üdvösség kiszélesedik minden népre.
A pogány százados szolgájának meggyógyításával Jézus átlépi a határt és nyilvánvalóvá teszi, hogy a pogányok sincsenek kizárva Isten jótéteményeiből és az üdvösségből. Ők is megkapják a hit ajándékát. A százados pogány létére jól ismeri a zsidó szokásokat és törvényeket, s tudja, hogy Jézusnak nem szabad belépnie az ő házába, nehogy tisztátalanná váljon. Messzemenőkig tiszteletben tartja ezt a vallási szokást, ezért megelégedne azzal is, ha Jézus csupán szavával gyógyítaná meg szolgáját. Ezért mondja: „Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.” Bár mások méltónak tartják arra, hogy Jézus teljesítse kérését, ő mégis méltatlanságát fejezi ki. A hit alázatossá tette őt. Vajon engem is alázatra nevel a hit?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.
Horváth István Sándor (Ph 88)
