Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15
Elmélkedés
A magvetőről szóló példabeszédet és annak Jézustól származó magyarázatát olvassuk a mai nap evangéliumában. A példázat egyik fontos üzenete, hogy miként a föld minősége határozza meg a termés mennyiségét, ugyanúgy az igehirdetés eredménye nagy részben függ a hallgatóság hozzáállásától. Isten szavát mindig nyitott szívvel érdemes hallgatnunk, azzal a szándékkal, hogy készek vagyunk annak megvalósítására. Ne maradjon lelkünkben terméketlen vagy eredménytelen az isteni szó, hanem hozzunk bőséges termést! Némelyek könnyen abba a hibába esnek, hogy elegendőnek tartják a szavak szépségében való gyönyörködést, s nem gondolnak arra, hogy a tanítás szerinti élet jelenti az üdvösséget.
Az igehirdetőt, aki vállalkozik a magvetésre, azaz Isten tanításának a továbbadására, nem keserítheti el az a tény, hogy munkájának egy része hiábavaló. Vannak, akik hallgatnak az általa közvetített tanításra és vannak, akik nem. Jézus hasonlata a valóságról szól. Az igehirdető nem ábrándozhat arról, hogy majd mindenki ujjongva és lelkesen fogja hallgatni őt, főként azért nem, mert a keresztény tanítás mindennapi megvalósítása bizony nehézségekkel jár. Egyesek ugyan hallják a tanítást, de nem éreznek magukban késztetést arra, hogy úgy is éljenek. Jogos viszont az igehirdető öröme, amikor azt látja, hogy munkájának van eredménye.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!
Horváth István Sándor (Ph 88)
