Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30
Elmélkedés
A pogány származású asszony esete, akiről a mai evangéliumban olvasunk, azt igazolja, hogy önmagában a kérés nem elegendő ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen. A mi Urunk először visszautasítja az asszony kérését, aki lánya számára kér gyógyulást. Miután azonban az asszony kitartóan megismétli kérését és nem kíván addig távozni, amíg kívánsága nem teljesül, Jézus enged neki, csodát tesz lányával.
A történet leírásakor Márk evangélista nem a csodával foglalkozik, hiszen annak mikéntjéről nem esik szó, csupán arról, hogy a lányt már elhagyta a gonosz lélek, mikorra anyja hazaért. Az elbeszélés középpontjában a beszélgetés áll, amelynek témája, hogy kik részesülhetnek a csodában. Jézus első szavaiból úgy tűnik, hogy a nem zsidók számára nem akar csodát tenni. Az asszony azonban nagyon határozottan bírálja ezt a felfogást. Szavai azt tükrözik, amit mi is gondolunk: miért zárna ki Isten egyetlen embert is jótéteményeiből? Miért tagadná meg Isten bárkitől is szeretetét? Miért korlátozná azt egyetlen népre?
A történet tanulsága szerint Isten irgalma, amely néha csodákban is megnyilvánul, minden emberre kiterjed. Azok számára is megnyitja irgalmát, akiket mi kívülállónak, bűnösnek vagy hitetlennek tartunk. Az irgalmas Isten nekem is felkínálja szeretetét.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.
Horváth István Sándor (Ph 88)
