Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18
Elmélkedés
Jézus Krisztus feltámadása nem hihetetlen esemény, hanem éppen ellenkezőleg: hihető, azaz csak hittel felfogható esemény. Ezen az egyedülálló eseményen alapul az Egyház és benne minden keresztény ember hite immár kétezer esztendeje és a későbbi korokban élők hitének is ez az alapja. Tanulni szeretnénk azoktól, akik elsőként találkoztak a Feltámadottal. Tanulni szeretnénk azoktól, akik maguk is csak lassan haladtak a hit útján. Tanulni szeretnénk azoktól, akiknek élete újabb fordulatot vett akkor, amikor megtapasztalták, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él, feltámadt a halálból.
Tanulni szeretnénk Mária Magdolnától is, aki az Urat keresi húsvét hajnalán. Jószándék vezeti őt, de a bánat okozta könnyei, az Úr elvesztésének fájdalma és a halál megváltoztathatatlannak hitt ténye megakadályozza őt abban, hogy felismerje Mesterét, amikor megjelenik neki. Jézus megszólítja őt, beszélgetni kezd vele, de még mindig elhomályosult a látása, mert csak a múlton mereng és emberi módon gondolkodik. Fordulatot az a pillanat hoz számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, ekkor ismeri fel a korábban kertésznek vélt személyben Krisztust.
Meghallom-e, amikor az Úr megszólít, nevemen szólít? Felismerem-e hangját, amikor az evangélium által szól hozzám? Felismerem-e őt embertársaimban? Hiszem-e valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!
Horváth István Sándor (Ph 88)
