Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14
Elmélkedés
Péter apostol útkereséséről olvasunk a mai evangéliumi részben. Már a húsvéti esemény, Jézus feltámadása után vagyunk. Péternek az a nagyszerűnek tűnő ötlete támad, hogy halászni megy. Úgy érzi, hogy Jézus halálával véget ért az a csodálatos út, amelyen három évig haladt együtt Jézussal a Genezáreti-tótól a Golgotáig, meghívásától egészen az Úr kereszthaláláig. Úgy gondolja, hogy ott kell folytatnia az életét, ahol három évvel ezelőtt abbahagyta, visszatér ahhoz a mesterséghez, amihez ért, s amitől egykor Jézus elszólította. Úgy tűnik, hogy megfeledkezett arról, hogy Jézus emberhalászatra hívta, ezért most újra bárkába száll, ki akar evezni, ki akarja újra vetni a hálót és halakat, igazi halakat akar fogni. Régi mesterségét talán még nem felejtette el egészen. A többiek nem akarják őt visszatartani, és mivel nekik sincs az adott pillanatban jobb ötletük, ezért Péterrel együtt ők is halászni indulnak.
Próbálkozásuk, tengeri útjuk meglehetősen rövidre sikerül, kudarcuk látványos: nem fognak semmit. Ebből a sikertelenségből Jézus vezeti ki őket, akinek útmutatására végül rengeteg halat fognak. Az élmény, a csodálatos halfogás szerencsére nem azt a hirtelen támadt gondolatot erősíti bennük, hogy nekik ezentúl a halászattal kell foglalkozniuk, hanem rádöbbennek arra, hogy Jézus nélkül semmit sem tehetnek, semmit nem ér a fáradozásuk. Csak lassan kezdik megérteni, hogy hová vezet új útjuk.
Biztosan nekem is vannak nagyszerű ötleteim, de érdemesebb volna azon az úton indulnom, amit az Úr mutat nekem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.
Horváth István Sándor (Ph 88)
