Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés
Jézus templomi bemutatásának ünnepén érdemes elgondolkodnunk saját életünkön és annak felajánlásán, valamint azon, hogy életünk során milyen áldozatokat hozunk Isten kedvéért.
Szent Lukács idézi a mózesi törvényt: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ennek az ószövetségi törvénynek engedelmeskedve vitték Jézust a születése utáni negyvenedik napon a jeruzsálemi templomba. Mária és József azt fejezik ki cselekedetükkel, hogy a gyermek nem csak az övék, hanem valójában és elsősorban Istené. Igaz ez minden gyermekre, de legfőképpen Jézusra, aki az Isten Fia. Az áldozat, amit Mária és József felajánl, hálaadás és a köszönet megnyilvánulása.
Példájukat látva minden szülő tekintse Isten ajándékának gyermekét! Milyen jó volna, ha minden szülő, amikor elhozza gyermekét a templomba és megkeresztelését kéri, akkor egyúttal Istennek ajánlaná gyermekét, és az ő gondoskodását és áldását kérné gyermeke számára!
Remélhetőleg a mi szüleink éppen ezzel a szándékkal gondoskodtak róla, hogy születésünk után részesüljünk a keresztségben. Gondoljunk tehát arra, hogy Isten gyermekei vagyunk és ajánljuk fel magunkat neki!
A mai ünnep magyar elnevezése Gyertyaszentelő Boldogasszony. A gyertya a felajánlás jelképe, mert önmagát feláldozva sugározza a fényt. Adjuk oda életünket Istennek, hogy az ő szeretetének fényét sugározzuk mindenki felé!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni! Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.
Horváth István Sándor (Ph 88)