Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Jn 3,14-21
Elmélkedés
Megtérés és üdvösség
Nagyböjt 4. vasárnapját az öröm vasárnapjának nevezzük. A szentmise kezdőéneke örvendezésre szólít: „Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok.” Hogyan illik az örvendezés a böjtöléshez és a bűnbánattartáshoz?
Tévedés, hogy az öröm és az örvendezés idegen a keresztény élettől és távol áll a keresztény embertől. Az örvendezésnek jogos helye van a hívők életében. Még ilyenkor, a böjti időszakban is helye van a megfelelő örvendezésnek. A böjt ugyanis nem látványos önsanyargatást jelent, amellyel farizeus módon mindenkinek a tudomására hozzuk, hogy mennyire komolyan vesszük a vallásosságunkat, hanem önfegyelmet jelent, amelynek az a célja, hogy jobban tudjunk Istenre figyelni. A bűnbánattartás nem céltalan önmarcangolás, nem a lelkiismeret furdalás felfokozása és nem is valamiféle bezárkózás önmagunk bűnös világába, hanem megnyílás Isten felé és végtelen irgalmának, szeretetének a felfedezése. Itt értjük örvendezésünk igazi okát: Isten szeret bennünket és irgalmas hozzánk. Nem azért akar rádöbbenteni bennünket bűneinkre, hogy a porba alázzon vagy a mélybe, a kárhozatra taszítson minket, hanem fel akar emelni bennünket abból a mélységből, ahová bűneink miatt jutottunk, el akarja törölni vétkeinket, vissza szeretne vezetni minket, az eltévedt bárányokat a vele való közösségbe. Isten azt szeretné, hogy örömmel a nyakunkba borulhasson és átölelhessen minket, amikor tékozló utunkról visszatérünk hozzá.
A mai vasárnap evangéliuma így fogalmazza meg ezt az isteni szándékot: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Íme, ez a mai nagyböjti vasárnap örömhíre! Isten nem akarja a vesztünket, nem akar elítélni senkit, hanem minden ember megtérését és üdvösségét szeretné. Nincs tehát okunk a félelemre, nem kell félnünk Istentől! Oly sok emberben él valamilyen félelem Istentől és a szentgyónástól. S ez talán azért van, mert azt hiszik, hogy bűneik miatt mindenképpen nagy büntetést fognak kapni. Ez legfeljebb akkor igaz, ha nem bánják meg! De ha valaki belátja, hogy eltávolodott Istentől, megsértette őt bűneivel és tiszta szívből megbánva a szentgyónásban megvallja azokat, akkor biztosan számíthat Isten megbocsátó irgalmára. Nem kell félni Istentől vagy a gyónástól, hiszen ő jóságos és irgalmas, és éppen az bizonyítja az ő szeretetét, hogy kész megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akar ránk örökké haragudni, elfelejti és eltörli vétkeinket. Nem büntetni akar, hanem új lehetőséget ad, hogy tiszta lappal folytassuk életünket.
A mai evangéliumban olvasott beszédet Nikodémusnak mondja Jézus. Ő egy zsidó írástudó volt, aki éjnek idején, titokban kereste fel őt, mert nem akarta, hogy társai tudjanak róla, de mégis meg akarta ismerni az igazságot és személyesen akarta Jézust hallgatni. Nem elégedett meg mások elbeszélésével, elmegy és beszélget az Úrral. János evangéliumából azonban a továbbiakban nem derül ki, hogy hisz-e és elfogadja-e mindazt, amit hall. Menjünk bátran Jézushoz! Forduljunk hozzá kérdéseinkkel! Vigyük hozzá bűneinket, hogy megbocsáthassa azokat! Nagyböjti találkozásaink és beszélgetéseink az Úrral vezessenek el minket a benne való hitre, s annak felismerésére, hogy kereszthalálával megszerezte számunkra a kiengesztelődést és az üdvösséget! Őáltala juthatunk el az örök életre.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte, és Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.
Horváth István Sándor (Ph 88)
