Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Jn 12,20-33
Elmélkedés
Látni szeretnénk Jézust!
Nagyböjt 5. vasárnapján lélekben mi is odaállunk az evangéliumban szereplő görögök közé, akik elzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepeken, és a mi szívünkben is megfogalmazódik a vágy: „Látni szeretnénk Jézust!” (Jn 12,21).
Az Isten-látás vágya nem előzmények nélküli a Szentírásban. Az ember nem elégszik meg azzal, hogy hallja Isten szavát és megcsodálhatja Isten művét a teremtett világban. Ennél többre vágyik, látni akarja az Istent, ez a vágy azonban nem mindig teljesül. Istent csak az láthatja, akinek megmutatja magát. A rejtőző Isten felismeréséhez hitre van szükség.
Az ószövetségi idők rejtőző Istenéhez képest az újszövetség hallatlan újdonsága az, hogy Jézusban láthatóvá vált az Isten. Születése, e világra érkezése olyan dolog, amit korábban ember soha nem látott, s amely békével tölti el az embert. A templomi bemutatáskor az öreg Simeon lelke megnyugszik, mert szemei meglátták az üdvösséget hozó Gyermeket (vö. Lk 2,30). A korábbi időkben sok próféta és sok igaz ember szerette volna látni a Megváltót, de nem láthatták. Akik viszont most hittel tekintenek rá, azok meglátják benne a Megváltót. Mindennek fényében már másként olvassuk és értelmezzük Jézus azon csodáit, amikor vakokat gyógyít meg, visszaadván nekik a szemük világát. E csodáknál ugyanis nem csak a testi betegség megszüntetéséről van szó, hanem a lelki szemek felnyitásáról is. S itt értjük meg azt is, hogy Jézus miért nevezi vak vezetőknek azokat, akik nem látják meg benne az Isten küldöttét.
Mennyire él bennünk az Isten látásának vágya? Vajon az egykori görög zarándokokhoz hasonlóan feltör-e szívünk mélyéből a vágy, hogy lássuk Jézust? Szeretnénk-e látni őt? Akarjuk-e őt nézni? Szeretnénk-e szemlélni arcát? S vajon megváltozik-e a szemlélés révén gondolkodásunk és életünk?
Biztosak lehetünk benne, hogy a görögök nem csupán kíváncsiságból akarnak Jézussal találkozni. A vallásos meggyőződés vezeti őket abban, hogy „Istent imádva” részt vegyenek a vallási ünnepen, és a vallásos buzgóság indítja őket arra is, hogy Jézust keressék. Amíg a zsidók közül sokan ellenségesen viselkednek Jézussal szemben, úgy tűnik, hogy ezek a görög hívők, hittel és jóakarattal keresik őt. János evangélista ezt követően semmit sem ír arról, hogyan is zajlott le a találkozás, mert a történet megemlítésével feltehetően az lehetett a szándéka, hogy bemutassa a Jézusban hívők és a hitetlenek magatartását.
Nekünk is be kell állnunk valamelyik csoportba. Ha Jézus mellé szeretnénk állni, akkor ne csupán a kíváncsiság vezessen minket! De arra sincs most szükség, hogy nagy szóval, hangos esküvel megfogadjuk, hogy mi sosem fogjuk elhagyni vagy megtagadni Urunkat. Elegendő, ha ez a nagyon egyszerű vágy ott van a szívünk mélyén, és őszinte hittel tudjuk kimondani, hogy látni szeretnénk Jézust. Találkozni szeretnénk vele, hallgatni akarjuk őt, követni akarjuk őt a szenvedések útján is, hiszen a keresztút nemsokára elkezdődik számára. Ezt az utat, a szenvedések útját nem tudjuk kikerülni az életünkben. Nem tehetjük meg azt, hogy néhány napra „szabadságra megyünk”, amíg lezajlik Jézus elfogása, halálra ítélése, keresztútja és halála, és csak húsvét után találkozunk majd újra a feltámad Jézussal. Aki Krisztust szeretné látni és őt akarja követni az életben, annak vele együtt végig kell járnia a keresztutat.
A nagyböjti időszak lehetőséget ad nekünk, hogy Urunk szenvedését, kereszthordozását és halálát szemlélve felkészüljünk arra, hogy húsvétkor láthassuk majd és hittel felismerhessük a Feltámadottat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!
Horváth István Sándor (Ph 88)
